Itt a RockMelt, a facebookos böngésző
anarki
2010. november 15.
http://index.hu/tech/2010/11/15/itt_a_rockmelt_a_facebookos_bongeszo/
Egyelőre csak meghívóval vagy feliratkozással használható a böngésző. Az egyik legszembetűnőbb dolog vele kapcsolatban az, hogy konkrétan semmit nem lehet vele kezdeni (még el sem indul!) facebook bejelentkezés nélkül. A böngésző a Google nyílt forráskódú Chromiumnevű böngészőjére épül. De egyelőre ez még csak egy béta verziója a Rockmeltnek.
2010. december 18., szombat
Elindult a Facebook saját e-mail szolgáltatása

Vámosi Gergő
2010. 11. 16.
http://www.origo.hu/techbazis/20101116-megujult-a-messages-elindult-a-facebook-sajat-email-szolgaltatasa.html
Ebből a cikkből megtudhatjuk, hogy milyen újítást hajtott végre a Facebook. Elindította a saját e-mailszolgáltatásának bevezetését, amely először csak pár ezer amerikai felhasználója érhet el, de várhatóan pár hónapon belül mindenki számára hozzáférhető lesz. Elemzők arra számítanak ezzel az újítással kapcsoaltban, hogy felforgatja az e-mail szolgáltatók piacát azért, mert hiába használnak az emberek más és más e-mail szolgáltatót, de egyik sem éri el a facebook 500 milliós felhasználói létszámót. (Microsoft Hotmail 361 millió, a Yahoo Mail 273 millió, Gmail 193 millió felhasználó).

Címkék:
facebook,
hálózati ismeretek,
linkek,
social networking
Brutális sebességgel terjed a Facebook-vírus

lica
2010. augusztus 2.
http://index.hu/tech/2010/08/02/brutalis_sebesseggel_terjed_a_facebook-virus/
Ebből a cikkből megismerhetünk az egyik faecebook-vírust. A víurs neve: Az emberek 98 százaléka nem tudja 17 másodpercnél tovább nézni ezt a videót. Ha a felhasználó rákattint a linkre, akkor a profil oldalán úgy jelenik meg, mintha like-olta volna a videót és innentől kezdve jön a ördögi kör. Ennek a felhasználónak az ismerőse(i) bedől(nek) ennek, kattint(anak) és kezdődik minden elejéről. Ez a vírus szinte futótűzként terjedt el az oldalon.

Az amerikaiak több időt töltenek Facebookon, mint a Google-oldalakon

Index
2010. szeptember 13.
http://index.hu/tech/uzlet/2010/09/13/amerikaban_tobb_idot_toltenek_a_facebookon_mint_a_google-oldalakon/
A cikkből kiderül, hogy az amerikaiak több időt töltenek facebookon, mint a goolge oldalain és a youtube-on. Ebből a felmérésből kiderül, hogy a facebook milyen nagy térhódítást vitt véghez, hiszen tavaly mégcsak 5% volt az teljesítménye, ami a második helyért való holtversenyhez volt elég, idén viszont az eddigi első, a Yahoo!-t is megelőzte, ami pedig visszacsúszott a harmadik helyre.
Index
2010. szeptember 13.
http://index.hu/tech/uzlet/2010/09/13/amerikaban_tobb_idot_toltenek_a_facebookon_mint_a_google-oldalakon/
A cikkből kiderül, hogy az amerikaiak több időt töltenek facebookon, mint a goolge oldalain és a youtube-on. Ebből a felmérésből kiderül, hogy a facebook milyen nagy térhódítást vitt véghez, hiszen tavaly mégcsak 5% volt az teljesítménye, ami a második helyért való holtversenyhez volt elég, idén viszont az eddigi első, a Yahoo!-t is megelőzte, ami pedig visszacsúszott a harmadik helyre.
Címkék:
facebook,
hálózati ismeretek,
linkek,
social networking
Facebook adatokról
Facebook adatokról
2010.07.31.
Éjszakai őrség
http://kocka.blog.hu/2010/07/31/facebook_adatok
Ez a cikk is arról szól, hogy százmillió felhasználó személyes adatai kerültek fel egy torrentoldalra. Viszont ez egy olyan megközelítésből vizsgálja, hogy milyen adatok kerültek fel. Vezetéknév, keresztnév, valamint egyedi profillapok címei. A letöltők jellemzően amerikaiak, lengyelek és románok voltak. A cikknek annyi magyar vonatkozása van, hogy Kovács, Szabó és Molnár nevű felhasználók adatai is megtalálhatók.

Százmillió Facebook-felhasználó adatai kerültek ki a netre
Index
2010. július 29
http://index.hu/tech/net/2010/07/29/100_millio_facebook-felhasznalo_adatai_kerultek_ki_a_netre/
Egy 2.8 gigabájtos adatbázis került fel egy torrentoldalra, százmillió felhasználó személyes adataival. Az a biztonsági cég, amely ezt csinálta, csupán azt akarta szemléltetni, hogy se a facebook se maguk a felhasználók nem törődnek adataik biztonságával.
Index
2010. július 29
http://index.hu/tech/net/2010/07/29/100_millio_facebook-felhasznalo_adatai_kerultek_ki_a_netre/
Egy 2.8 gigabájtos adatbázis került fel egy torrentoldalra, százmillió felhasználó személyes adataival. Az a biztonsági cég, amely ezt csinálta, csupán azt akarta szemléltetni, hogy se a facebook se maguk a felhasználók nem törődnek adataik biztonságával.
Címkék:
facebook,
hálózati ismeretek,
linkek,
social networking
A Facebook folyamatos használata súlyos függőséget okozhat

MTI
2010. szeptember 22.
http://mti.hu/cikk/2010/09/22/a_facebook_folyamatos_hasznalata_sulyos_fuggoseget_okozhat-501919
Egy amerikai egyetemen azt a kísérletet végezték el, hogy egy hétre megvonták a diákoktól a facebook használását. A hallgatók annyira nem bírták ezt az elvonást, hogy az órák közötti szünetben kisomfordáltak a teremből és az okostelefonjukon nézték meg, hogy kaptak-e új üzenetet.
Ez a cikk szintén azért került be a források közé, mert ebből is kiderül, hogy a facebook/közösségi oldalak mennyire át tudják venni az emberek életének irányítását.

Már három tinédzsert megöltek a facebookos halállistáról

2010. augusztus 25.
http://index.hu/tech/net/2010/08/25/mar_harom_tinedzsert_megoltek_a_facebookos_halallistarol/
Kolumbiában felkerült egy halállista a facebookra 67 darab névvel és azzal a szöveggel, hogy három napjuk van elhagyni a várost, különben meghalnak. Ebből a 67 tinédzserből hármat megöltek és e három haláleset után kezdett el nyomozni a rendőrség, mert az elején még nem vették komolyan.
Ezt a cikket azért használtam fel, hogy megmutathassam, hogy milyen nagy hatással vannak a közösségi oldalak az emberekre.

Megszűnő magánélet = MENŐ
index: Megszűnő magánélet = MENŐ
Bede Márton
2010.08.27
http://index.hu/velemeny/menonemmeno/2010/08/27/megszuno_maganelet_meno/
A cikkből kiderül, hogyha az ember regisztrál egy közösségi oldalra akkor megszűnik a magánélete, mert lényegében minden feltesz egy közösségi oldalra (még azt is, amit nem kéne) és ott éli az életét, aminek sok hátránya van/lehet. Az egyik az, hogy ha valaki jelentkezik egy állásra, akkor azt az embert általában "leellenőrzik" egy közösségi oldalon, a másik pedig az, hogy baráti társaságok csúszhatnak át ezekre, és ezzel megszűnik annak az igénye, hogy találkozzanak egymással mert úgy is megtudnak mindent a közösségi oldalakról.

link... első felvonás: Facebook
http://en.wikipedia.org/wiki/Facebook
Mint minden Wikipédián fentlévő cikkből, ebből is megtudhatjuk a Facebookkal kapcsolatos információkaat. (Ki hozta létre, mikor és további alap információk.)
Mint minden Wikipédián fentlévő cikkből, ebből is megtudhatjuk a Facebookkal kapcsolatos információkaat. (Ki hozta létre, mikor és további alap információk.)
Címkék:
facebook,
hálózati ismeretek,
linkek,
social networking
a facebook....
2004. február 4-én hozta létre az oldalt Mark Zuckerberg. Eleinte csak a Harvard egyetem hallgatói használták az oldalt később több más amerikai egyetem hallgatói is használták.
2006. szeptember 26-tól mindenki számára elérhetővé vált a közösségi portál, aki betöltötte 13. életévét és rendelkezett érvényes e-mail címmel.
Na de, mi is az a facebook és mire lehet használni?
- Mint minden közösségi portálon, összeszedhetjük rajta az ismerősöket Magyarországról és a világ minden tájáról.
- Be lehet írni az alap információkon kívül, hogy mik a kedvenc idézetei az embernek, vallási hovatartozást, iskola stb.
- Képeket feltölteni és kommentálni azokat.
- Megosztani gondolatainkat, azt hogy elmarad a másnap tartott óra, aktuális kedvenc számunkat, egy érdekes cikket, bármit.
- Like-olni/Tetszikelni, valamit/valakit, ami/aki elnyeri a tetszésünket. Ezek külön kategóriára vannak osztva, zene, film, TV stb.
- Játszani. Farmville, Maffia Wars stb.
- Chatelni, üzenetet küldeni.
A Facebook, mint maga az internet is, rendelkezik árnyoldalakkal/hátrányokkal. Először is, nagyon hamar átveheti az ember életének irányítását. Addig még az rendben van, hogyha az ember naponta párszor felmegy a profiljára, viszont ha túlzásokba esik, ott már bajok vannak. A Harrisburgi Természettudományi és Műszaki Egyetemen egy hétre blokkolták a facebook hozzáférést az egyetemen, és a hallgatók nagyrészre órák után kisomfordáltak a teremből és a telefonjukon nézték meg, hogy kaptak-e új üzenetet.
Egy másik és úgy vélem a legrosszabb árnyoldala az adatvédelem. Idén nyáron 100 millió felhasználó adatai (név, a közösségi oldalon használt becenév, email cím, telefonszám) kerültek ki az internetre. A Skull Security biztonságtechnikai cég egyik szakértője összegyűjtötte ezeket az adatokat és egy 2.8 gigás adatbázist szabadon letölthetővé tette.
Kolumbiában létrehoztak egy halállistát facebookon, először nem vette komolyan a rendőrség, azonban miután 3 embert megöltek azok közül, akik felkerültek a listára, elkezdték a nyomozást.
Komplett baráti társaságok élete csúszik át az internetre, a valós találkozásoknál már nincs is miről beszélgetni, úgyis mindenki mindent tud a Facebookról.
Egy-két érdekességet is lehet találni a Facebookkal kapcsolatban. Mint minden híres oldal, ez is elkezdte kiszélesíteni a profilját. Létrehoztak egy böngészőt, mely a RockMelt nevet kapta. De egyelőre meghívóval vagy feliratkozással lehet kipróbálni. A böngésző legszembeszökőbb újdonsága, hogy facebookos bejelentkezés nélkül még letölteni sem lehet. Sőt, facebookos bejelentkezés nélkül el sem indul.
Szintén ilyen újdonság az e-mailszolgáltatás. Ezt először pár ezer amerikai felhasználó érhet el, és várhatóan pár hónapon belül lesz hozzáférhető mindenki számára.
A legérdekesebb dolog a film, mely a e közösségi oldal létrejöttéről szól; The Social Network. Nem rég mutatták be a mozikban.
Jelenleg több mint 500 millió felhasználója van az oldalnak, 170 országban és mindennel együtt (US angol, UK angol stb.) 76 nyelven használható.
Kínában, Észak- Koreában, Szaúd-Arábiában, Bangladesben és még pár országban blokkolva van az oldal.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)